Salqvistopolis Nova
"Ez a világ csak illúzió, mely megpróbál átformálni!"
 
 
2009. aug. 2.
// Tor Salqvist // 2009. aug. 2. 19:39
Körülbelül talán egy hónapja felfedeztem az egyik legeslegkedvencebb zeneművem átiratát a Youtubeon. Futurepop sci-fi szintik helyett nagybőgő szerűség, férfi énekhang helyett pedig női vokál, de a fennkölt világvége hangulat és a mindent elsöprő heroikus katarzis éppúgy a komponált hanghalmaz sajátja, akárcsak az originális alkotásban. Az eredeti kompozíciót a VNV Nation követte el a Burning Empires albumon, míg a "cover" verzió a Lifeforce műve, s az Iji című japán számítógépes játékhoz készült. Íme a két dal:

VNV Nation - Further


Lifeforce - Further


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jún. 28.
// Tor Salqvist // 2009. jún. 28. 13:51
Biztos nektek is léteznek megvalósításra váró útvonalálmaitok, azaz olyan belföldi és külföldi helyiségek, melyeket szívesen felkeresnétek. Ebben a bejegyzésben megpróbálom csokorba gyűjteni azon földi koordináták közkeletű elnevezéseit, ahová biztosan, illetve talán majd egyszer el fogok jutni. Csak olyan helyiségeket sorjáztatok, ahol még nem fordultam meg életem folyamán, így a Balaton partja, avagy mondjuk Thesszaloniki nem kerül bele ebbe a válogatásba, holott ez a két létsík talán a kedvenc belföldi, illetve külföldi közérzetjavító terület számomra. A második legnagyobb görög város még Athénnál is szimpatikusabb kisebb, emberbarátibb mivolta miatt, nomeg persze azért, mert itt is található tengerpart, s műemléktömkeleg. Nade térjünk át a listára, először a belföldi, majd a külföldi (európai és Európán kívüli) helyszínek fognak sorjázni blogom betűiként.
 
Belföldi még fel nem keresett, ám tervezett úticélok (Top 10+1):
  • Visegrád (igazából kb. 3 órára fekszik lakóhelyemtől, ám még sohasem láttam a csodás  Dunára néző várat...)
  • Hortobágyi kilenclyukú híd (messze van, de nagyon szeretem az Alföld délibábos pusztahangulatát)
  • Erdély (igen, belföldhöz sorolom - csak egyszer voltam arrafelé, még 5 évesen, átutazóban Bulgária irányába, így ez nem számít igazi látogatásnak)
  • Pozsony (igen, belföldhöz sorolom - egykor a fővárosunknak számított, kb. 3 órára fekszik lakóhelyemtől, ám szégyen-gyalázat, még nem jártam arrafelé)
  • Dobogókő (a Pilis középpontja, a Föld szívcsakrája)
  • Hollókő (gyönyörű skanzen régmúlt időket felidéző környezetben, mely a világörökség része)
  • Szigliget (Veszprém megye, szinte egy köpésre fekszik innen ez a romvár - még a nyáron fel akarom keresni)
  • Szigetvár (Zrínyi hősies küzdelmének helyszíne)
  • Aggteleki cseppkőbarlang (természetvédelmi kincsünk gyönyörű mészkőképződményekkel)
  • Kunszentmiklós (a Kurultaj miatt sanszos, hogy idén augusztusban eljutok ide)

  • +1 Krisna-völgy (a Balaton déli partjától nem messze elhelyezkedő krisnás falucska igazi keleti spirituális élményutazásra hívja a látogatókat)

Európai külföldi úticélok (Top 10+1):
  • Róma (az örök város történelmi belvárosának térképe gyakorlatilag a fejemben leledzik, jó volna már élőben is látni a Colosseumot, a Forum Romanumot és a császárfórumokat, a palotákat és villákat a Palatinuson, a Capitoliumot, az Angyalvárat, a Circus Maximust, a diadalíveket, a Via Appiát, az Aurelianus-féle falat, a Pantheont, a Vatikánt...)
  • Konstantinápoly (azaz Isztambul - listámon azonban a római-bizánci múlt miatt második ez a település, s nem a török, muszlim mivolta miatt... ettől függetlenül persze a szerájt is felkeresném)
  • Pompeii (Európa régészeti Mekkája, kötelező felkeresni)
  • Neuschwanstein (a vízbeölt bolond bajor király álomkastélya, gyakorlatilag a mesepaloták prototípusa)
  • Milánó (kiskoromban minden vágyam volt egy Inter-AC Milan focimeccs megtekintése a San Siro (Giuseppe Meazza) Stadionban)
  • Skót-felföld (egy négyzetkilométerre itt esik talán Európában a legtöbb kastély és vár)
  • Monaco (nem vonz a nyüzsgés és a sok ember, de Monaco egy mediterrán földi paradicsom, amit látni kell a kaszinójával, F-1-es utcai pályájáva, kikötőjével, állatkertjével)
  • Szicília (Siracusae, gyönyörű tenger, maffiafilmekből ismerős hangulat, ókori romok)
  • Versailles (Párizs valahogy hidegen hagy, a sznobok városa, nade a barokk csúcsépítészeti remekműve, a kastélyok kastélya természetesen csodaszép)
  • Szentpétervár (a helyi kastély a barokk másik csúcsteljesítménye, állítólag szebb még Versaillesnál is)
  • +1 Dalmácia (Diocletianus palotája Spalatoban, a csodás középkori tengerparti erődváros, Dubrovnik, valamint a csodaszép Adria)

 
Európán kívüli külföldi úticélok (Top 10+1):
  • Karthágó, Tunézia (Róma egykori nagy ellenfelének romvárosa, körülötte pedig római kori maradványok tömkelege... és még tevegelni is lehet)
  • Perszepolisz, Irán (az iraki Babilonba nem lenne bátorságom ellátogatni, így marad az Óperzsa Birodalom központja úticélálomként)
  • Peking és a Nagy Fal, Kína (Titott város, pagodák, Nagy Buddha csarnoka...)
  • Lhásza, Tibet (a buddhizmus szellemi központja, a Föld talán legszentebb helye)
  • Seychelles-szigetek (általában Hawaiit szokták földi paradicsomként emlegetni a mainstream médiában... nos, a Seychelles-szigetek még annál is szebb egy klasszissal)
  • Nemzeti Park, Kenya (dzsipp után szaladó oroszlánok és zebrák, trombitáló elefántok, folyóparton hűsölő bivalyok és zsiráfok, valamint fán ugrándozó majmocskák... ki ne akarna egyszer Afrika szafarin részt venni?)
  • Teotihuacan, Mexikó (az indián kultúra leglenyűgözőbb épen fennmaradt romvárosa a Nap és a Hold templomával)
  • Nasca-vonalak, Chile (az égből látható csodás ábrák bizonyítják, hogy a "tudomány" mai képviselői számos kérdésben mennyire rossz nyomon járnak)
  • Grand Canyon és a Colorado folyó, USA (a Föld egyik legmesésebb földrajzi képződménye, miatta még az USA-ba is betenném a lábamat)
  • Gízai piramisok és a királyok völgye, Egyiptom (a Föld talán legrégebbi épen fennmaradt építményei a Gízai Piramisok, muszáj látni őket)
  • +1 Angkor, Kambodzsa (az esőerdő mélyén megbúvó csodás épületmaradványkomplexum szájtátást indukál)

 
Mivel szerettem írni ezt a bejegyzést, valószínűleg össze fogok majd dobni egy olyan írást is, amiben az utált helyek sorjáztatása lesz a betűbeli produkció. Az a bájtkupac azonban már a másik blogomon fog majd megjelenni...
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jún. 16.
A hosszú szünet miatt cicavideókkal szeretném kárpótolni a blogbéli üresség láttán unalom általi alélás veszélyével fenyegetett látogatókat. Megelevenedik mozgókép formájába Selymes és az ő három aprócska, szeretetre és törődésre éhes kismacskája: Betyár, az eleven vörös fiúcica, Hópihe, a hófehér négylábú aranyosság és Bársonyos, a Selymes-hasonmás drágalény. Nézzük hát a videódömpinget!
 
 
Betyár számítógépezik...
 
 
...itt pedig Selymi beszélget kiscicáival.
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. máj. 24.
Sajnos videófelvételt még mindig nem tudok prezentálni Selymicicáról és három kis lényecskéjéről, vigasztalásképp azonban ideillesztek számotokra néhány idilli fotót a négyfős macskacsalád mindennapi életéből. A vörös kiscicát már el is neveztük, Betyár lett a szólongatási titulusa az apró aranyosságnak. Videó pár nap múlva!
 
 
 
Selymi és a három kiscica: a trikolor, a fehér és a vörös...
 
 
 
A kis Betyár
 
 
Selymi átöleli két kiscicáját, miközben Betyár tejet szürcsöl...
 
 
Betyár fehér testvérkéje
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. máj. 8.
// Tor Salqvist // 2009. máj. 8. 0:39
Réges-régen, eónokkal ezelőtt már láttam ezt az ominózus Magyar népmesék részt, újra megnézve azonban sokkalta döbbenetindukálóbb, mint egykoron. Groteszkség a köbön! A mozgókép egy klasszikus hungár gyermeksztorinak indul királyfival, királylánnyal, óriással... de aztán hirtelen valami megváltozik, s egész más dimenziókba helyeződik át a történet. UFO-k repkednek az égen, s a belőlük kihajoló humanoidok egyszercsak elkezdenek kommunikálni az uralkodó furfangos természetű legkisebb gyermekével. Groteszk, avandgarde egy fejezet biza ez a rész, de hogy ez marad meg az agyamban legtovább az összes közül, az is biztos! Nézzük hát meg a mozgóképet:

 

 

A 3:42 és 3:55 közötti időintervallumot nézzétek!

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. máj. 5.
// Tor Salqvist // 2009. máj. 5. 20:51
Lassan-lassan átalakul ez a blog Selymes cica ajnározási központjává, dehát mit tud csinálni az  egyszerű halandó akkor, amikor ez a jóságos szőrmók immár minden héten okot ad az emlegetésére?! Május elsején hatalmas öröm érte kedvencünk házatáját, lévén gólyák kopogtattak nyaúzós étekfalónk pompázatos portáján, s három aprósággal ajándékozták meg szeretetreméltó aranyosságunkat. Selymi bizony cicanyuka lett anyáknapja előtt két földtengelyforgási periódussal! Nincs is ennél hatalmasabb és örömtelibb ajándék. De miképp lelt rá a gazdicsapat a doromboló drágalény utódaira? Elregélem mindjárt!
 
Gömbölyödő pocakkal flangáló macskácskánk gyomortájéka egy szép pénteki napon hirtelen leapadni látszott, sompolygó Selymes bundáján pedig apróbb vérnyomok materializálódtak. Mindenki számára egyértelművé vált a tény: áldás jött a házhoz új életek formájában! Senki sem tudta azonban, hogy hová rejtette vörös-fekete-fehér trikolorbundában pompázó kedvenckénk aprócska utódait, ígyhát megindult a keresés. Eltelt egy nap, eltelt kettő, ám senki sem találta a kicsi lényeket, annyira elrejtette őket a gondos anyamacska. Még Columbo hadnagy számára is méltó feladat lett volna az ügy felgöngyölítése. Harmadnapon azonban - ahogyan az lenni szokott gigasztorik esetében - változás állott be a történet Párkák általi göngyölítésében, mivel lebukni látszott a gyermekeiért aggódó négylábú anyuka. A szomszéd ház padlásáról látták ugyanis lefelé szökdécselni boldog barátunkat, éppen a létra fokainak akadálypályáját vette sikerrel Selymes. Egyből lelepleződött történetünk főszereplője: a szomszéd porta padlására rejtette el picinyeit!
 
 
Selymi, az újdonsült cicanyuka kedvenc fekvőhelyén...
 
Lett ám hatalmas öröm a kicsi Selymesek fellelésekor! Az apró lényecskék a ház melletti apró szerszámosépületbe kerültek, az anyuka pedig immár itt gondozza tovább kedvenceit. Először kettő apróságra gyanakodtunk, ám végül kiderült a valós cicaszám: három imádott kismacskával gyarapodott a világlelkek mennyisége. Lássuk azonban a kinézetüket! Az első kiscica szinte teljesen vörös bundával rendelkezik, csak a hasán húzódik végig egy fehér csík. Tesója teljesen Selymeshasonmás, azaz fekete-vörös-fehér árnyalatú szőr borítja apró testét. A harmadik lényecske fehér színben pompázik, csak a fején láthatóak fekete foltok. Sajnos fényképeket még nem tudok prezentálni, de amint lesznek fotók az újszülöttekről, máris ki fogom tenni nektek ide, a blogomba. Isten hozta a kiscicákat a földi világban!
 

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. ápr. 24.


Szféraian futurisztikus effekthalmaz félévszázados szintetizátorokon? Bizony-bizony retrofjucsör! Ajánlották a Welle Erdball művésznévre hallgató együttest, s mivel imádom a Commodore 64-es pitty-pittyre épülő szintibandákat, hát ezt a remek német gépi éterrezegtetést is habzsolom rendesen. A zenemű támájául szolgáló Wizard of Worral pedig gondolom minden huszonéves emberke játszott úgy 20-25 évvel ezelőtt. Tetszik? Nem tetszik? Utóbbi esetben ajánlok egy kevésbé 8-bites prüntyögésre épülő Erdball számot... persze ez is egyfajta pre-futurepop, mivel az effekteket kreáló varázsdobozok még itt is inkább csak a '90-es évek elejét idézik. A Csillaggyermek szám azonban így is egy remekmű:



 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. ápr. 19.
// Tor Salqvist // 2009. ápr. 19. 12:08
Itt Veszprémben a helyi állatkert minden hónapban kinevez egy lényt a jelzett időperiódus sztárjának. Áprilisban egy jóságos és fenséges kárpáti hiúzra, Thorra esett a választás, aki ugyebár egy "H" betű különbséggel a druszámnak is nevezhető. Ő a pörölyforgató germán isten után kapta a megszólítási titulusát, én azonban a szimplább, "istentelen" névverziót választottam anno aliasnak.  Így lettem ugye Tor. Érdekes amúgy a négyszeres kötődési pont köztem és a bejegyzés témáját adó sompolygó cicaentitás között, elvégre a névhasonlóság mellett a macskaszeretet és a "kárpáti" titulusból leszármaztatható közös leledzési koordináta is összekapcsol bennünket. Ehhez még hozzákapcsolódik az a szájtátást indukáló hasonlóság, hogy lényünk hozzám hasonlóan német származású, elvégre a chemnitzi állatkertből érkezett kicsiny balaton-felvidéki lakóhelyünk területére. Kinevezem hát havernak Thormacskát... :)
 
 
Itt éppen heverészik a drága nagycica...
 
A kárpáti hiúz egyébként Európa legnagyobb macskaféléjeként vált hírhedetté, s a kevéssé háborgatott hegyvidéki helyekért hozsannázik képzeletben. Thorék igencsak ügyes állatkák, nemegyszer testsúlyuknál négyszer nagyobb lényeket is levadásznak, elvégre kisebb szarvasokat is elcsípnek, s belakmároznak. Druszám veszprémi barátja Jakab névre hallgat, róla találtam is egy kiskorú képet az állatkert oldalán. Bónuszként pedig egy kifejlett példány egészalakos piktúrája is látható blogom bitjei által megjelenítve. A hiúzok amúgy szigorúan védett állatkák, számuk egyre csökken, Magyarországon immár alig néhány egyed található belőlük szabadon...
 
 
Jakab, a kicsi kárpáti hiúzka...
 
 
 
...ő viszont már egy felnőtt cica.
 

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. ápr. 6.
Tegnap lezarándokoltunk a napsütésnek nevezett verőfényes csillagragyogás hatására a Balatonhoz, elvégre a jó idő partmenti sétálásra készteti a fényimádó homo sapienst. Balatonfüreden rengeteg emberke gondolkodott hasonlóképpen, így kisebbfajta tömeg andalgott békésen az áprilisi tavasz szánypróbálgatásainak hála. A kacsák és a hófehér hattyúk is békésen úszkáltak a tüneményes tóban, dobáltunk is nekik pár szelet szárazkenyeret... vidáman falták be a búzaszármazékokat a drágalények. A szívkórház előtt nyárra való készülődés látképe bontakozott ki, mindent feltúrtak a felszín innovációját végrehajtani hivatott decibeldöngető robotgépek, de legalább a szemtelenségközeli 150 forintos vizeletürítési járulék helyett ingyen tudtunk WC-re menni a kihelyezett zöld munkástoaletteknek köszönhetően. Minden rosszban van tehát valami jó - csakhogy egy ilyen közhelyszerű benyögéssel hozzam tudtotokra a körülmények Fortunának tetsző alakulását.
 
A kórház lépcsős bejárata mellett azonban egy nagyobbfajta cicakolóniára lettünk figyelmesek. Először még csak 2-3 szépséges szőrmók lopakodásának tényét konstatáltuk látószervünk képalkotási készségének következtében, később azonban egyre több doromboló dagiság sompolygása suhogott az éternek nevezett evilági térben. Szendvicseinkből kiszedtük a finom szalámikat, így próbáltuk közelebb csalogatni a félénk aranyosságokat, azonban mindössze egyetlen szürke cica vette a bátorságot, tehát a célpont megközelítését. Ezt a négylábú nemes állatkát simogatásban is részesítettük, miközben a hús illatára egyre több lényecske bukkant fel. Megszámoltuk, összesen 11 cica lépkedett körülöttünk a finomság befalásának reményében... egy Selymes hasonmás is feltűnt, őt külön kegyben, extra repetában részesítettünk.
 
Fotóztunk is ám, közzé is teszek most pár képet a füredi cicakolóniáról:
 
 
 
A figyelmes szemlélő hat cicalényt számolhat meg a képen...
 
 
...láthatóan jól tápláltan sompolyognak a macskácskák.
 
 
Íme a füredi Selymihasonmás...
 
 
...itt pedig a Selymesről beígért bónuszkép.
 

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. márc. 27.
// Tor Salqvist // 2009. márc. 27. 13:36
Modernnek gúnyolt XXI. századi társadalmunk megannyi szakrális rítussal bír. Míg a bennszülött bantuk a totemoszlopot táncolták körbe, az ókori görögök és rómaiak az isteneknek áldoztak, a középkori lovagok pedig szentként tisztelt helyekhez indultak zarándokútra, addig jelenünk alapértelmezett honpolgárai a májkroszoft programcsomagok évenkénti újratelepítését élik meg ciklikus, újra és újra véghezvitt kalandként. A mai napon én is újraélem ezt az aktust, lévén már annyira lassú, fájlszemetekkel teli a gépem, hogy gyakorta összeomlik a gépházdobozban robotoló rendszer. Ezennel tehát ideiglenesen eltűnök a virtuális éterből, s majd estefelé térek vissza egy újrapartícionált winchesterrel, valamint egy reinstallált programcsomaggal... remélem minden sikeresen fog lezajlani! :)
 
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. márc. 17.
Mivel főblogom tetszési indexe fényéveket ver ezen második számú virtuális szövegmutogatási kezdeményezésemre, úgy döntöttem, hogy jutalmazáscentrikus játékkal próbálom megörvendeztetni Salqvistopolis lakóit... akciómtól persze látogatottsági zenitet is remélek. Egy Boci/Tibi táblacsoki jutalmat ajánlok fel azon helyesen válaszoló halandó számára, aki megnevezi azt a historikus figurát, akiről a jelen sorokat gépelő bájtbanzájos blogfirkász a szakdolgozatát irkálja. Természetesen segítséget is adok a találgatáshoz, lévén nem egy ismert és naponta emlegetett figuráról szól a fáma, hanem egy történeti léptékben viszonylag jelentéktelen alakról. Lássuk hát az  ígéretes információkat!
 
~ A keresett historikus személy a blog szerkesztőjének druszája. S most ne a "Tor" márkaszerű művésznév alapján asszociáljatok, hanem a polgári nevemet vegyétek alapul. Ezen titulusomat persze csak néhány ősi Tor Salqvist virtuális naplóját olvasó oknyomozó tudhatja...
 
~ Hősünk uralkodói neve (tehát nem a születési neve, mely alapján rokontitulusúak vagyunk) egy közismert kifejezés. Ő azonban egyáltalán nem közismert.
 
~ A kitalálandó figura egy korunkhoz kísértetiesen hasonlító változó világ vagánya volt. Egy sikeres szerencsevadász, aki ebből kifolyólag nem egy pozitív történelmi alak. Ha a másik blogom koordinátái között honolna ezen szövegnek nevezett betűhalmaz, akkor bizonyos  mai magyar közszereplőkhöz is hasonlítanám szakdolgozatom jómadarát.
 
~ Druszám az évszázados értékek és a korszakos rend egyik rombolójaként híresült el a 2-3 tucat hozzá hasonló zsetonista zsarnokocskával egyetemben.
 
~ Keresett alakunk csúnyán végezte életét, holott halála előtt életében talán először pozitívat cselekedett... ennek köszönhette kinyiratását: fosztogatásban megakadályozott katonái gyilkolták meg.
 
~ Végül egy sejtető aureus érmerészlet druszámról:
 
Az első megfejtőt tehát jutalmazom. Ha messze laksz az otthonomnak nevezett Bakonyaljától, akkor majd megegyezünk az édes kakaómassza képében megnyilvánuló sikerdíj törlesztőmetódusának megvalósulásáról. Természetesen akár kérdezhettek is komment formájában, nem áll szándékomban a megfejtés mindenáron történő elodázása. Szerintem nehéz lesz egy laikus számára kitalálni az illető nevét, de aki kicsit megbogarássza a felszínt, az akár még révbe is érhet. Magyar nyelvű szakirodalom egyáltalán nincs hősünkről, a Wikipédia körülbelül 10 sorban "elintézi" őt, úgyhogy szerencsés esetben enyém lesz az első honi sokoldalas szösszenet alanyunk életéről, pénzeiről, illetve a róla szóló feliratokról és forrásokról.
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. márc. 13.
Ha megkérdeznétek tőlem, hogy melyik a modernkori zenetörténelem legszféraibb klasszikus balladája, akkor  egyértelműen az Elegy című számot jelölném meg az Alphavilletől. Az előadott hangjegytömeg nem éppen egy elektronikus rezgésművészeti kompozíció (habár az Alphavillet electropop titulussal szokás felcímkézni), de  mégis futurepoposan borús a dallamszerkezet, operai a vokál, s tartalmaz egy csipetnyi patetikus hősiességet is a hagyománytisztelő emberek által olyannyira csodált régebbi korok letűnt hangulatából. Ez az egyetlen dal amúgy Alphavilleéknál, ahol egy női vendégénekes is besegít a csapatnak...



He is sitting on a hill
A vapid night is crawling through the vale
The trees are fangs of transiency
The demons forge hammers and nails
He will travel all the ways
That lead to the unknown lands
Time has distorted his view
An amen in his due
He is gazing at the skies
Without yearning in his eyes
And he will follow the invisible trace
When the sirens sing again...
The spring is in the air, the silence in the skies
The wind is in his hair, the moon is in his eyes
The bats play on but he'll be gone
Before the world has left the night...
The birds sing on but he has gone
Before the morning spreads its light...


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. márc. 1.
// Tor Salqvist // 2009. márc. 1. 17:40
Nagyon-nagyon régóta szeretem a történelmileg többé-kevésbé hiteles stratégiai játékokat. Legyen szó az Age of Empires első és második részéről, a Strongholdról, a Crusader Kingsről, vagy épp a Civilizationről, bizony ráérősebb időmben el-ellátogatok ezen historikus csataterekre navigáló öldöklésszimuláló bájtkupacok virtuális terepére. Sajnos a 3D-s harcszimulációk (Roma: Total War) csak döcögnek ezen a régi (lassan 5 éves) masinán, így ezekkel nem tudok képzeletbeli dicsőséget szerezni legbelsőbb hadvezéri énem számára. Pár hónapja azonban elhoztam Antwortéktól a Cossacks művésznéven futó, ukrán fejlesztők által elkészített koraúrkori vérmezőkre invitáló hadijátékot. No kérem, régen játszottam ilyen jó "ríltájmstrategivel", azaz valós idejű stratégiai játékkal. S végre lehet magyarokkal is lenni...
 
 
Cossacks csata
 
A Cossacks - Back to War című bitbanzájjal a XVII.-XVIII. századi Európa legjelentősebb háborúit lehet virtuálisan újraélni, újraszimulálni, s akár 8000 egységet (!!!) is mozgathatunk egyidejűleg a térképen. Az általam eddig legjobban kedvelt Age of Empires II-ben maximum 200 főt irányíthatunk egyszerre, s már ilyenkor is akadozik a masina, ha mondjuk 8 játékos üzemmódban próbál ügyeskedni az ember a Game Spy oldalon, internetes ellenfelekkel szemben. A Cossacks esetében azonban gond nélkül megjelenik a többezer lovas, gyalogos, avagy tüzér. Kicsi gépigény, mégis zseniális a játék!
 
 
Vonul a sereg
 
A szimuláció során összesen húsz ország közül választhatunk, s bizony Magyarország is a listán szerepel, tehát akár a nemzettesten élősködő törököt, vagy Habsburgot is ripityára verhetjük. Mindegyik nemzet saját speciális egységgel rendelkezik, Hazánk harcát pandúrok, kurucok és hajdúk tehetik győzedelmessé. A kurucok és a lovas pandúrok igencsak szimpatikus egységek, villámgyorsan száguldanak végig a csatatereken, ígyhát a nehézlovasságot nem is szoktam favorizálni, inkább puskás hajdúkkal, illetve gránátvető dragonyosokkal szoktam kiegészíteni a könnyűlovas sereget. Az ágyúk közül az épületromboló "mortart", illetve a gyalogság ellen bevetett sima "cannont" kedvelem... törökverő egy sereg, nincs igazam?
 
 
Tengeri ütközet
 
Szabadidőmben, nagyritkán fent vagyok a Game Spy nevű oldalon, s vagy az Age of Empires, vagy a Stronghold, vagy a Cossacks hadistratégiáját próbálgatom élő ellenfelekkel szemben. Legutóbb a vizsgaidőszak végén értem rá ennyire, de nem kizárt, hogy valamelyik hétvégén esetleg fellelhet arrafelé a blogomat bújó virtuális játékos. Amúgy botlottam már bele "netfájt" közben magyarokba, nemzettestvéreim biza szeretik a hadi kihívásokat... a Cossacksban pedig végre nem kell idegen hatalmakat menedzselgetnünk, lehetünk végre magyar sereggel is!
 

 
 
5 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. febr. 21.
// Tor Salqvist // 2009. febr. 21. 7:54

 

A futurepop a szférák zenéje. Sosemhallott hangeffektek, valamint sötét és szomorú dallamokkal aláfestett problématikacentrikus szövegek keverednek benne, melyek azonban annak ellenére harmóniát keltenek, hogy kegyetlenül leleplezik a bemutatott kor kórjait. A legjobban sikerült jövőzeneszámok közös jellemzője, hogy mindegyikük hátborsózó katarzist vált ki a hallgatóságból. Ha pedig egy mondatban kellene jellemeznem ezen zenei stílus üzenetét, akkor imigyen fogalmaznék: "a jelen borús, mivel rossz irányba halad az emberiség, ami miatt a jövő maga lehet a katasztrófa... hacsak nem küzdünk a balsors, valamint a balsors előidézői ellen." A futurepop pesszimizmusa tehát valahol mindig felcsillant egy aprócska reménysugarat afféle madáchi "küzdj és bízva bízzál" utánérzést keltve...

 

"Welcome to my World, it's calm and cold,
Welcome to my soul, it's withered, and old."

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. febr. 11.
// Tor Salqvist // 2009. febr. 11. 22:12
Újabb képeket szeretnék veletek megosztani Selymes cicáról, ezúttal azonban bemutatom a doromboló drágalény haverját is, Lusti macskát, aki szintén szeretetreméltó bajszos aranyosság. Nézzünk hát néhány idilli csendéletet a két cicabarát mindennapjaiból!
 
 
Selymi sejtelmesen sandít
 
 
Falatozik az éhes cica
 
 
Folytatódó Selymilakoma
 
 
Ő pedig Lusti, Selymes haverja
 
Selymicica hatalmas sztárként és médiaszemélyiségként is tündököl, ezért a Nelly macskakajagyártó konzorcium felkérte őt termékei promótálására. Kedvenc állatkánk önnön arcképével hívja fel a figyelmet a csirkés, halas, s vadhúsos finomságokra. Itt látható Selymes a cicaétek dobozán:
 
 
Itt pedig egy részlet a Selymes főszereplésével leforgatott reklámfilmből:
 
 
Szerintem kivételes színészi képességekről tesz tanúbizonyságot drágalényünk a promócióforgatás alatti falatozások alkalmával. :)
 

 
 
5 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. febr. 1.
Imádom a monumentális történelmi filmeket, külön érdekesség bennük a hibákat keresgélni. Az arany virág átka c. mozgókép már a legeslegelején leleplezi történelmi fikció mivoltát, azonban ezzel együtt is 10/10-re értékelem e csodás műalkotást. A film a 920-as évek Kínájában, a Tang-dinasztia regnálása alatt játszódik a kezdő képsorok kinyilatkoztatásai alapján... csakhogy ez a kronológiai időpont a história bizonyossága szerint már a tíz királyság és az öt dinasztia periódusa, azaz nem lehet szó Tang-dinasztiáról. A másik érdekesség és probléma a helyszínnel kapcsolatos: a X. században nemhogy Peking nem volt főváros, de még a Tiltott Város sem létezett, mégis ebben a csodás palotakomplexumban játszódik a történet 90%-a. Szögezzük le tehát, hogy a film nem tényeken alapul, hanem historikus fikció... annak azonban elsőrangú!
 
A mozgóképdömping a hatalomért mindenre képes császári család tagjainak történetét meséli el, ehhez pedig lélegzetelállító korabeli látványt kreáltak a készítők. A palota kinézete fenomenális, a jelmezek tökéletesek, a hangulat egyedülálló, a színészi teljesítmény pedig kenterbeveri a holowoodi produkciók színvonalát. Ping császár laza eleganciája, fennségessége és magabiztos hűvössége tökéletesen hozza azon eposzi gonoszok karakterét, akikre valahol negatív mivoltuk ellenére mégis felnézünk. Sérthetetlensége és elérhetetlensége tényleg eszményi és császári. Lázadó fiai gyengék és tökéletlenek, ám a szemükből ennek ellenére sugárzik a heroizmus és a becsületre való törekvés. Az uralkodó feleségei is erős karakterek, céljaik érdekében mindenre képesek, még a folyamatosan mérgezett tea is csak lelassítja egyiküket. Összességében a filmet egy Shakespeare-királydráma, egy brazil szappanopera és egy historikus-művészettörténeti dokumentumfilm elegyeként tudnám leírni. A bugyuta amerikai tucatsztorik helyett nézzétek meg inkább a kínai filmipar ezen remekét. A végső, Tiltott Városban lezajló csatajelenet szájtátás kompatibilis számomra. Garantálom, hogy tetszeni fog nektek is!
 
 
A császári pár
 
 
A felfújtmellű császárnéni
 
 
Lázad a herceg...
 
 
...Ping császár ezért mérges
 
 
Ez pedig a csodálatos Tiltott Város, tele krizantémmel...
 
 
...vagy pedig lámpásokkal, este.
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jan. 26.
// Tor Salqvist // 2009. jan. 26. 18:08
Ha engem kérdez a kedves olvasó arról, hogy melyik felvétel január hónap legjobb videója, akkor egyértelműen az amerikai elnök beiktatásán történt furcsa égi jelenségeket megörökítő kazettakópiát jelölném a favoritomnak. Egy villámgyorsan mozó csészealj rajzolódik ki a washingtoni obeliszk mögötti horizonton, mely egy másodpercre megáll, majd egy szempillantás alatt, mérhetetlen gyorsasággal távozik a kamera elől. A felvétel döbbenetes, s újfent elénk tárja a kozmikus valóságot. Nézzétek meg ti is a videót, ha még nem láttátok:


S bizony nem olyan egyedülálló unikum ez a videó, mint amilyennek képzelnétek, tudniillik 2008 novemberében már lekameráztak egy földönkívüli űrhajót a feketebőrű elnök egyik nevadai kampánybeszéde közben! Ez a szájtátásindukáló szenzáció is Youtube-kompatibilis, lévén feltették a megosztóoldalra a szerzők:



Közeleg a korszakváltás?

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jan. 22.
 
"Megosztom asszonyom,
Megosztom borom,
Megosztom napégette lelkem,
S mindezt csak Rómáért..."
 
A legklasszikusabb Triarii nóta. Nem annyira heroikus és monumentális, mint a többi szerzemény, inkább négyzetesen borús és keserédes. A hazájáért mindent feláldozó római kiskatona lamentálása elevenedik meg a kották között a maga fennségességében. A megszokott mély legionárius férfikórus helyett kivételesen Ordo Rosarius Equilibro tolmácsolja a zenekarra olyannyira jellemző, ókorra kivetített nemzeti életérzést...
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jan. 10.
// Tor Salqvist // 2009. jan. 10. 20:36
Szeretnék ajánlani a könyvnek nevezett betűhalmazok iránt fogékony látogatóim számára egy egészen kitűnő historikus olvasmányt! Karácsonyi ajándékként lapozhattam bele először ezen promóciószerű pedzegetésem tárgyául választott remekbe, s most megosztom veletek e csodaszép képekkel felturbósított, okosságokról szóló betűbirodalom tartalmát. A könyvecske 360 oldalas és az i.e. III. évezredben lezajlott mezopotámiai ütközetektől egészen a 2003-as iraki agresszióig veszi sorra a világon lezajlott összes jelentősebb háborús konfliktust, miközben bemutatja azok főbb jellemzőit is. Megelevenednek a katonák által használt fegyverek és pajzsok, megismerhetjük a kiválasztott kor korrekt haditechnikáját, s betekintést nyerhetünk még a hadvezérek lebilincselő logikájába is, miközben egyre előrébb lépdelünk a leghíresebb csaták és ostromok kronológiájában. Egy-egy kuriózumszámba kívánkozó historikus haddelhaddnak különösen részletes leírást szentelnek a szerzők, s nem mellékesen a háborútörténet legfényesebb héroszai is megelevenednek a sorok között.
 
 
R. G. Grant - Csaták, a fegyveres küzdelem 5000 éves története
 
A könyv kitűnő, egyedüli bánatom, hogy az ókor 56 oldalban elintéződik, míg  mondjuk a XX. század egymagában 100 lapocskát is kap a szerkesztőtől. Node mindegy, a középkor és a koraújkor is érdekesnek ígérkezik, napjaink haditechnikáját pedig valószínűleg tízből kilenc ember érdekesebbnek tartja az asszír harci szekérnél, vagy mondjuk a római skorpióknál, így ebből fakadhat a jelenpreferáló fejezetfelosztás.
 
Az első bemutatott csata egyébként a Lagas és Umma között i.e. 2450 körül lezajlott, előbbi diadalmas triumphusával véget érő öldöklésközpontú "rendezvény". Bár még csak az ókornál tartok, de gyanítom a magyarvonatkozású események szinte teljes kiamaradását, elvégre a könyv egy angol úriember tollából származik. No azért búslakodni annyira mégsem kell, elvégre a 451-es hun-római catalaunumi csata azért megelevenedik a lapok között!
 
Minden történelem és hadtudomány iránt fogékony emberke számára szívből ajánlom a könyv megvételét, bár annak különösen borsos ára (8000 forint a legolcsóbb internetes áruházban) némelyeket bizonyára eltántoríthat az üzlettől. Karácsonyra és születésnapokra mégis talán el tud különíteni ennyi zsetonmennyiséget még a kisemmizett magyar kisember is...

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jan. 4.
// Tor Salqvist // 2009. jan. 4. 13:33
 
Triarii
Heaven and hell
Piéce Héroique
 
A teljes dalszöveg sehol sincs fent a neten, még a hivatalos oldal sem vette a fáradtságot az ismertetés érdekében. No mindegy, elégedjetek meg akkor egy rövidke részlettel, egyszerűen nem lehet betelni a nótával:
 
"Vengeance is rising
In Heaven and Hell!
Through blood we are marching
In fire we dwell!
We're burning your kingdoms
Dominions expelled!
Dear God, dear Caesar
Of Heaven and Hell!
Angels are falling
For the very last time!
Empires burning
In hate and decline!
Ungrateful and violent
We're breaking the spell!
Dear God, dear Caesar
Of Heaven and Hell!"
 
http://www.myspace.com/triariiheadquarters
 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Régebbiek | Végére »
 
 

Keresés

Utolsó kommentek
Útvonalálmok, Tor Salqvist: Erre gondolsz, ugye? ersekseg.veszprem.hu/vegyhm2/kepek/templomok/veszprem%20reginamundi.jpg upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e7/Veszpr%C3%A9m_-_Angolkisassz.jpg/280px-Veszpr%C3%A9m_-_Angolkisassz.jpg Kicsit tényleg hasonlít. :) »
Útvonalálmok, Lucy Hay: A veszprémi Dózsa György utca és az Óvári Ferenc utca... »
Further, (ex)Bérgyilkos: Írhatnál már valamit, mi újság van. »
Útvonalálmok, (ex)Bérgyilkos: Háát, a graffitis metrókocsikat máig felemlegetem:) Láttam a Vatikánt, Anygyalvárat,... »
Útvonalálmok, Tor Salqvist: Azért remélem nem a római valóságra írtad, hogy a képek... »

Legtöbb komment
Játék - kinek a munkásságából írom a szakdolgozatomat? (17)
Női robotika (10)
Selymes (9)
Útvonalálmok (8)
Salqvistopolis (6)


Archívum
Jelen
2009. augusztus
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. november
2008. október
Az összes »